print version
Dr. Lengyel Alfonz
A Szabadulástól a Népvándorlásig
KISZABADULÁSOM
1956 szeptember elsején szabadultam ki a kommunisták börtönébõl. Amikor megérkeztem Oroszlánból Budapestre az állomáson Baktay Erwin fogadott. Mondta, hogy érezte, hogy lekésem a vonatot es így most jött ki engem fogadni. Ö egyébként 1950 júniusában megjósolta, hogy mikor fognak letartóztatni, de életben kiszabadulok.
A vonatállomásról mentem haza a Szentkirályi utcába. A ház elõtt a volt szakácsnõnkkel találkoztam, aki rettenetesen megijedt tõlem, és sûrü keresztvetés közben elviharzott. Én futottam utána és leállítottam. Bár minden erejét összeszedte, hogy tõlem elfusson, de kövérsége és életkora nem engedte, hogy utól ne érjem. Megragadtam a karját és kérdeztem , hogy miért fél tõlem. Én vagyok Lengyel Alfonz, teljes életnagyságban. A szája lila lett és egész testében remegett.
Végre látta, hogy nem viszem a mennyekbe, ahova még jóideig nem nagyon szeretett volna menni. Lecsillapodott és megtudta, hogy én nem haltam meg, és nem a lelkem árnyéka kerülgeti õt.
Megmondta nekem, hogy az édesapám egy évvel elõtte Karácsonykor halt meg és csak a nevelõ anyám él egyedül a lakásunkban. Azt is mondta nekem, hogy azért ijedt meg, mert az édesapámnak 1500 rubelbe került, hogy megtudja, hogy engem szökés közben agyonlõttek. Ezért a hazug értesítésért szegény apám még fizetett is.
Másnap el kellett mennem a rendörségre bejelentkezni. Átnyújtottak nekem két levelet. Az egyik a börtönhatóságoktól jött, amiben felszólítottak hogy fizessem ki a hat évi lakást és kosztot amit nekem adtak. A másikban pedig a kinevezésem volt Dr. Kardos Laci Fõigazgató aláírásával, hogy engem kineveztek a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Múzeumába Fõelõadónak.
Ahogy kilihegtem magamat el is mentem a Múzeumba ahol a volt fõnököm nagy szeretettel fogadott. Elmondta nekem, hogy egy ÁVÓs tiszttõl tudta meg aki NEKOSZ-osa volt akkor amikor Kardos Laci volt a Népi Kollégium Igazgatója. Õtõlle tudta meg, hogy engem nem tudtak megtörni, és szeretettel bele egyezett, hogy az Õ múzeumába osszanak be. Laci adott nekem egy szobát könvvekkel és megengedte, hogy egy darabig ne dolgozzak, hanem tanuljak. Lényegében nem sokat kellett tanulnom, mert a magán-zárkámban, hogy életben tartsam magamat, állandóan ismételtem azt, amit a jogon és a Bölcsészeten tanultam. De azért azután a rettenetes bánya munka után, bizony igen jól jött egy kis pihenõ.

OKTÓBER 23
A múzeumban a kollegák mindegyike, bár nem merte mondani, hogy Isten Hozott, de nagyon szelíd tekintettel néztek mindig rám, és itt-ott a vállamat is megsímogatták. Egyik nap Kardos Laci hívott kintrõl telefonon. Közölte velem, hogy ki ne merjek meni a Múzeumból amig Õ nekem nem szól. Az ÁVO és a Belügyminiszter megengedte a diákoknak, hogy a Petõfi Szobornál tüntessenek, de Õ úgy érzi, hogy ez csak arra jó, hogy "ugrásszerûen" a Sztalini Kommunizmusból a DeStalinizált kommunizmusba térjünk át. Figyelmeztetett, hogy én most jöttem ki a börtönbõl, egy megbélyegzett volt Horthista Tiszt. Még akkor is ha õk rendezték ezt a forradalmi átalakulást, akkor is kereshetnek bûnbakot, hogy arra kenjék a "forradalmat".
Nem egészen egy óra múlva Kardos ismét hívott és boldogan mondta, gyere Alfonz, ez már a mi FORRADALMUNK. Mire én már a Múzeumtól, ami a Könyves Kálmán Körúton volt, a városba beértem, akkor már a diákok a Rádiónál ordítoztak. Mivel a nevelõanyám a Rádió mögötti házban lakott, én abba az irányba indultam, és láttam a tömeget. Elsült az elsõ fegyver, majd akik közelebb voltak a Rádió kapujához mint én azok benyomultak elõször és utánuk ment velem együtt a többi. Az éjjel én nem mentem vissza a Múzeumba, hanem a Szentkirályi utca 29-ben levõ lakásunkon aludtam.
A rádióban hallottam, hogy a Corvin Közben és a Moszkva téren van két fontos góca az ellenállásnak. Elmentem a kommunisták könyvesboltja felé, és ott láttam, hogy emberek hordják ki a könyveket és máglyán elégették. Úgy eszembe jutottak a történelmi könyvégetések az ókortól napjainkig. Annak idején mi mindig elítéltük, de most valahogy úgy éreztem, hogy ezek nem könyvek voltak, hanem az emberi szabadságjogát elvevõk instrumentumai, az emberek igában tartásának szellemi eszközei. Igy én is közéjük álltam és égettem a könyveket.
Halottuk, hogy kisebb csoportok itt ott össze ütköztek a biztonsági szervek fegyveres alakulataival. Politikai tiszteket civil ruhában kóvályogtattak az utcákon, hogy felmérjék a helyzetet, vagy zavart keltsenek a szabadságharcosok között. Lényegében az egész nép ellenállt, még az is, aki kommunista volt, mert sokan kényszerbõl léptek be, vagy nem "olyan lovat akartak". Többen voltak olyan, mint az a kommunista, akivel a rab korházban találkoztam, akik idealizmusa a kommunista párthoz vezetett, de onnan kiút nem volt.
Persze olyan csepeli munkások is voltak, akik a Nemzeti szocializmus hívei voltak és 1945-ben átváltottak az Internationális kommunizmusra. Azok is csalódtak, ezért 1956 október 23-án kimentek az utcára kiverni a Szovjet csapatokat és azok áruló Magyar kommunista bérenceiket.

SZABADSÁG
A tûzszüneti csendben a Papp Ervin csoporttal megalapítottuk a Keresztény Világnézetû Magyar Politikai Foglyok Szövetségét. Én lettem annak megbízott elnöke. Az alapító okmányt Nagy Imre kormánya elismerte. Ezt az okmányt magammal vittem Amerikába. Amikor pedig a Volt Magyar Politikai Foglyok Világszövetsége megalakult, akkor én ezt a Keresztény Világnézetû Politikai Foglyok Szövetséget abba fúzionáltam, mert nem volt szükség két hasonló Politikai Fogoly szövetségnek lennie. Így ennek lettem hivatalból Társelnöke.
Közben az én Ludovikai évfolyamtársam, Pálinkás Pál páncélos õrnagy Mindszenty-t kiszabadította és elvitte a Várban lévõ Rezidenciájára. Pálinkást a Ludovikán még Õrgróf Pallavichini Pálnak hívták, de nem tetszett a neve a kommunistáknak és át kellett változtatni a nevét Pálinkásra. Õt a Szabadságharcunk leverése után kivégezték.
Nemsokára a Grosz érsek elleni per Papp Ervin csoportját felvittem a Herczegprimás úr irodájába és ott bemutatkozó látogatást tettem a csoporttal. Engem a Herczegprimás úr mint régi barátját fogadott, akinek Õ adta fel az utolsó kenetet a Veszprém-i hadikorházban, miután mint a SOLT-i századparancsnoka a Solt-i hídfõben sulyosan megsebesültem. Késõbb Mindszenty segitségével 1948 júniusában jutottam be a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumába elõadónak.
Mindszenty a Rókus Korház plébánosával együtt megbízott minket az Actio Catholika ujjászervezésével. Ezzel foglalkoztunk néhány napig eredménytelenül, mert a Rákosi korszakból ottmaradt Béke Pap kijelentette, hogy neki a Mindszenty senki és ha ki nem takarodunk onnan akkor kihívja az ÁVO-t és elvitet minket. Én mondtam neki, hogy hívhat ki akit akar, de mi innen ki nem megyünk. És nekikezdtem az irattárat átnézni.
Közben vissza mentünk a Mindszenty irodájába beszámolni és enni. Késõ délután amikor lementem a Mindszenty irodájának udvarára, itt láttam Dr. Kardos Lacit ácsorogni. Megkérdeztem tõle, hogy mit csinál ott az udvarban. Várta, hogy mikor mehet be beszélni Mindszenty-vel. Közben külföldi ujságírók ki-be járkáltak, valamint a bécsi Karitasz segélyszervei is hosszú tanácskozást folytattak az irodában. Laci nekem elmondta, hogy Nagy Imre üzenetét akarta átadni amelyben kéri, hogy ne rombolja le a rádió beszédével azt ami jó, és búzdítsa a népet, hogy segítse Nagy Imre kormányát, mely elfogadta a több párt rendszer alapján való demokratikus választás kiírását.
Úgy éreztem akkor magamat, mint a közvetítõje Magyarország egyik történelmi nagy fordulójának. Olyannak, mint aki hírre vitte a Tatárok kitakarodását és az akkori magyar közjogrend csorbátlan továbbfolytatását. Ettõl a feladattól felvertézve rohantam be az irodába, és Mindszenty-t félrevonva elmondtam neki az üzenetet. Rám nézett azzal a jóságos szemeivel, és azt válaszolta, hogy felkérés nélkül is azt dolgoztatta ki az esti rádióbeszédének írójával, mert tudja, hogy milyen felelõség nehezedik rá, mint akire a nép lelkiségében is felnéz. Meg azt is hozzátette, amit a beszédében is megemlített, hogy neki sem a nyilasok vagy a kommunisták alatti viselkedésével nem kell a nemzettõl BOCSÁNATOT kérni, mint ahogy sokan most milliókra rugott ártatlan emberek kiírtása után bûnbánóan a rádióban megtesznek.

NOVEMBER 4
Az Actio Catholika akkori egyházi vezetõje kérte, hogy November 4-ikén reggel menjek be az irodájába, mert meggondolta magát és át akarja adni nekünk az Actio Catholika vezetését. Mondanom sem kell, hogy másnap reggel amikor meghallottam Nagy Imre világba kiáltó SEGÉLYHÍVÁSÁT, nem mentem el az irodát átvenni, mert úgy jártam volna mint ahogy a Nagy Imre Parlamenterjei a szovjettal való tanácskozása alatt. Azoknak Parlamentárokat védõ nemzetközi jog védelme alatt voltak, mégis kiírtották õket.
Kádár, aki a Rákosiék börtönében ült, mégis elvállalta Magyarországnak a szovjet mintára való vezetését. Elõször miniszterséget vállalt a Nagy Imre Kabinetben. Kijelentette, hogy most a történelem során elõször igazán szabad a Magyar, majd a Szabadságharcunkat elárulva az elvtársait akasztatta fel.
Én elmentem egy darabig még dolgozni a Múzeumba, de amikor megtudtam, hogy a Szabadságharcosokat és a kiszabadult politikai foglyokat elkezdték összeszedni, kértem Dr. Kardos Lászlót, hogy segítsen kiszökni nyugatra. Laci segített is. Senki nem tudta a feleségén kívûl, hogy Laci és barátja Szigeti Attila engem segít kijutni Ausztriába.
Laci felesége átadott nekem egy Bécsben tartózkodó magyarcsempész nevét, akivel majd küldjek egy köszönõ levelet Lacinak és Attilának, nehogy megharagudjanak rám, hogy még meg sem köszönöm a segítségüket. Én a papírt eldobtam és soha azzal a személlyel kapcsolatot nem vettem fel. Mégis egy "köszönõ levél" érkezett a nevemben, amit én soha meg nem írtam. Ezen hamis levél alapján Lacit, Attilát és még sokan másokat letartóztattak és részben börtönre itéltek vagy felakasztottak. Amikor Magyarországról kimentek a szovjet csapatok én látogatóba Budapestre mentem. Akkor tudtam meg egy politikai börtöntársamtól errõl a levélrõl. Én Amerikába visszatérve, eskû alatt a Magyar Nagykövetségen hitelesítettem egy deklarációt, amiben kijelentettem, hogy nekem sem személyes sem levélbeli kapcsolatom nem volt nyugatról egy én nevemben küldött hamis levél alapján perbe fogottakkal. Ezt a per irattárában elhelyeztem. A kijelentésemben az is volt, hogy tudom, hogy ez a nyilatkozat már nem segít azokon, akiket elitéltek, de az utókor tudja meg, ha az ügyeket kutatják, hogy milyen hazug és hamis dokumentumokkal itéltek el vagy végeztek ki becsületes magyarokat.

NYUGATRA
1956 december 13-ikán indultam el Budapestrõl és december 24-ikén Pamhage-nél léptem át a magyar határt. Mivel a vizbe beleestem teljes testemre rámfagyott a hideg viz. Gruberek találtak meg az osztrák zászló mellett a havon eszméletlenül. Hazavittek és orvost hívtak, aki életet vert belém. Majd Bécsbe mentem és a Karitasz-nál jelentkeztem. Elmondtam, hogy a Hercegprimás úr bízott meg engem az Actio Catholika világi vezetésével Budapesten. Azonnal beosztottak dolgozni a Karitasznál addig, amig valahova engem mint menekültet elszállítanak.
Egyik nap kétségbeesve mondta az egyik beosztott nekem, hogy egy magyar lány öngyilkosságot kisérelt meg. Szeretnék, ha én beszélnék a lánnyal. Természetesen elvállaltam. Elmondta, hogy a võlegénye most érkezett oda a Melbourne-i Olympiászról és az Osztrák Kormány csak úgy engedi õket összeházasodni, ha a szüleitõl kap erre írásos engedélyt. A szülei viszont meghaltak. Én erre vállalkoztam, hogy örökbe fogadom és megadom az engedélyt a házasságra. Egy nagyon szép esküvõt is szerkesztettem nekik. Õk Amerikába mentek, majd ott nemsokára el is válltak. Így nézett ki ez a halálos szerelem. Ez volt az utolsó hír amit hallottam róluk, és azóta minden kapcsolatom velük megszûnt.
Egyik nap elmentem az amerikai nagykövetséghez, ahol hosszú sorban vártak a magyar menekültek az amerikai beutazási engedélyre. Ahogy ott nézegettem, egy hóri horgas katolikus pap kiáltott rám: Alfonz, hát Te nem ismersz meg engem? kérdezte. Én vagyok Domján Imre Miskolcról. Az édesanyám tanított együtt a Te nagynénéddel.
Mivel Imre (most mar Emericonak hívta magát) már 1933-kor kiment nyugatra és majd a Vatikánban a Gregorian Institutban tanult és pappá szentelték, majd kikerült Kaliforniába, így bizony a kisgyermekbõl, akire én ráismertem volna, egy nagyon magas és sovány pap lett.
Elmondta, hogy Bing Crosby-tól kapott pénzt, hogy egy néhány menekültet segítse az USÁ-ba, így ha akarok menni, akkor engem is rátesz a listára. Én igent mondtam, majd a nagykövetségi kihallgatás után, ami magyarúl folyt mert Dr. Tihanyi Laszlo fõkonzul Magyarországon született, amerikai diplomata lett, és Salzburgba küldték, hogy az ottani táborban az Amerikába szállítandó menekülteket kihallgassa. Mint érdekességet kell mondanom, amikor Tihanyi 16 év mulva nyugdíjazása után mint Distinguished Service professor, a Northern Kentucky Egyetemen kollegám lett.
Salzburg után, Bremerhavenbe küldtek minket és a General Walker hadihajón hosszú és hasmenésekkel valamint hányásokkal "kifestett" hajón megérkeztünk New York kikötõjén keresztûl az IGÉRET FÖLDJÉRE...


Dr. Lengyel Alfonz, RPA
Ludovika Akadémiát és jogot végzett Magyarországon. A Sorbonne Mûvészettörténeti és Régészeti Intézetében (Párizs) doktorált. Nyugalmazott amerikai egyetemi tanár. Az 56-os Forradalom alatt megalapította a Keresztény Világnézetû Politikai Foglyok Szövetségét. Jelenleg a Sino-American Field School of Archaeology amerikai igazgatója.