print version
Halász Sándorné Pongrácz Erzsébet
Apám huszártiszt volt
Az 1956-os magyar forradalmat nagy reménnyel és izgalommal követtem New Jersey-bõl. Ugyanis édesapámról csak 1953 nyarán tudtam meg, hogy még él és öt éve orosz hadifogság és három év kazincbarcikai munkatábor után Balatonfüreden van.

Miután hivatásos huszártiszt volt, biztos voltam, hogy erõsen részt vesz a szabadságharcban. Itt az USÁ-ban tünteséket rendeztünk, fölvonulásokon vettünk részt, és próbáltuk politikusainkat és államfõnket rávenni, hogy ne hagyják, megint, cserben a magyarokat. November 4 után már csak abban reménykedhettem, hogy apám él és ki tud jönni Ausztriába.

Teltek-multak a napok és már kezdtem csüggedni. De egyszerre, november végén, nem emlékszem már a pontos dátumra, szól a telefonunk és apám volt! Bécsbe érkezett és nagyanyámnál lakott.

Mint késõbb mesélte, jelentkezett egy csoport szabadságharcosnál, hogy fölajánlja szolgálatait, de azok elhárították azzal, hogy nem akarják egy volt Horthysta tiszt részvételét.

December közepén mentünk érte férjemmel Camp Kilmerbe. 1945-ben mint nem egész 11 éves kislányt látott utoljára és most egy 22 éves fiatal asszony fogadta. Életem egyik legszebb, de ugyanakkor nagyon szomoru karácsonya volt.


Halász Sándorné Pongrácz Erzsébet
Sopronban született, a második világháboru végére Ausztriába került, ahonnan 1952-ben Amerikába vándorolt. El
õszõr gyárban dolgozott, majd elvégzett egy könyvelõi tanfolyamot és késõbb könyvelõként dolgozott. Három gyereket felnevelt, segített a Passaic, NJ-i Szt. István egyháznál, a cserkészeknél ,lánya és fiai iskolájában a szülõi munkaközösség elnöke volt (PTA). 2004-ben kikérte a levéltárból apja periratait. Mikor elolvasta, nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen. Édesapja ellen a vád: arisztokrata és huszártiszt.