print version
Edward Hilbert
A Karikaturista Menekülése
A New Jersey-i nagybácsi
Az Amerikába való kivándorlás ötlete még 1941-ben született, amikor egy évekkel azelõtt New Jersey-be emigrált nagybátyám Budapesten töltötte szabadságát. Amikor még a 30-as évek elején kivándorolt az Egyesült Államokba, New York-ban szállt partra és mivel cégtáblafestõ volt a szakmája, azonnal kapott is munkát. Végül is New Jersey-be költözött nagynénémmel és egy New Brunswick melletti Fords nevû kisvárosban telepedtek le, ahol nagybátyám kisebb cégtábla üzletet nyitott. Telt az idõ, növekedett a cég, és két lányuk a Rutgers egyetemen szerzett diplomát. Azután egy nap a város egyetlen mozijára kikerült az eladó tábla, õk pedig megvették. Ezután filmeket vetítettek, jegyeket, limonádét és pattogatott kukoricát árultak.

Magyarországi látogatásuk során mindezekrõl beszámoltak, más tör?téneteket is meséltek ottani életükrõl és a kínálkozó lehetõségekrõl. Nagybátyám elmondta, hogy Amerikában kemény munkával, elhatározással és egy kis szerencsével nagyszerû életet tud bárki biztosítani magának.

Én ekkor 14 éves voltam. Történeteit hallgatva elhatároztam, hogy egyszer majd én is eljutok Amerikába, és egyszer majd én is büszke amerikai leszek.

Lehetõség
Judittal keményen dolgoztunk, de semmiféle jövõt nem láttunk magunk elõtt Magyarországon. Az ország évekig szovjet uralom alatt állt és ez az ellenõrzõ hatalom elzárt minket a világ többi részétõl. A szabadság csak a képzeletünkben létezett.

1956-ban, amikor kitört a magyar forradalom, és rövid két hétre megnyílt a magyar határ, Judit és én vállaltuk a kockázatot: nekiláttunk a szabadságról szõtt álmaink megvalósításának.

Akkoriban Budapesten egy Duna melletti lakásban éltünk. A heves és erõszakos harcok során egy orosz tankból származó lövedék eltalálta lakóházunkat, elpusztítva otthonunkat. Egy kora reggelen barátunk – lakásunk tulajdonosa -, csöngetett ajtónkon. ”Készen álltok egy teherautós utazásra?”- kérdezte, ugyanis ismert egy sofõrt, aki hajlandó volt kicsempészni kettõnket, valamint barátomat és kis családját (összesen ötünket) a városból egy Sopron melletti helyre, ahol egy ismerõse kísért át embereket az osztrák határon. Fél óránk volt rá, hogy döntést hozzunk.

Az utazás
Rendben – feleltük, és azonnal elkezdtük hátizsákjainkat csomagolni. Öten zsúfolódtunk be az almás rekeszek közé, és így, állva utaztunk nyolc órán át.

Ma visszagondolva erre, szinte hihetetlennek tûnik az egész. Magunk mögött hagytuk a családunkat, barátainkat, a munkánkat; harminc perc alatt az egész életünket.

Az ellenõrzõ pontokon elszenvedett idegõrlõ pillanatok után megérkeztünk egy, az osztrák határ közelében lévõ, de még Magyarországhoz tartozó parasztházba. Az elsõ éjszakát egy barátságos tehénnel töltöttük egy pajtában. A következõ reggel arra ébredtünk, hogy mindent betakart a hó. Házigazdánk elvette azt a néhány ékszert, amink volt (beleértve arany karikagyûrûinket), valamint minden pénzünket. Ez, felelte, jár a veszélyes szolgálatért, hogy elvezetett minket az orosz határõrök mellett, át az osztrák határon.

Átgyalogoltunk egy nemrégiben felszántott mezõn, amit tíz centis hó fedett. Judit, megbotolva egy barázdában, megrándította a bokáját. Úgy tûnt, mintha órák óta gyalogoltunk volna.

Egy, a távolban látszó parasztház felé irányítottak minket. Azt mondták: a ház már Ausztriában van, és az ott élõ gazda majd segíteni fog nekünk. Mikor végre a házhoz értünk, és bekopogtunk, az elsõ dolog, amit bentrõl meghallottunk egy mély hang volt, mely magyarul szólt ki: “Jövök már!” Amikor a magyar szót meghallottuk, azt gondoltuk: becsaptak minket! Összeszorult a szívünk: minden értékünket hátrahagytuk, semmiért! Késõbb rájöttünk, hogy a határ közelében élõ emberek mind magyarul, mind németül beszélnek és megkönnyebbülten sóhajtottunk fel. A gazda kinyitotta az ajtót, és egyértelmû volt, hogy Ausztriában vagyunk. Megcsináltuk! Végre szabad földön vagyunk!

Engem ekkor leginkább Judit bokája aggasztott. A gazda istállójában levettük a csizmáját, a bokája dagadt volt, lila és fájt. A ló kivételével mindenki sajnálta õt.

Csodálatos Bécs
Másnap a barátságos gazda feltett minket egy buszra. December 6-án érkeztünk meg Bécsbe. A város gyönyörû karácsonyi díszben és elképesztõ fényekben pompázott. Micsoda erõs kontraszt volt a sötét és vérfoltos Budapesthez képest. Ekkorra a magyar menekültek már néhány hete szállingóztak a városba, és mindannyiukat szívesen fogadta az osztrák kormány. Néhányan, többek közt mi is, segélyt kaptunk a HIAS-tól. Az emberek segítettek bennünket, bárhová mentünk!

Egy középiskola tornatermében szállásoltak el bennünket, és ahogyan a többi magyar családnak – akik szintén a teremben aludtak -, saját szalmazsákunk is volt. Nem volt túl kellemes a zsúfoltság és magánéletet sem élhettünk. Szerencsére ingyenes bérletünk volt a buszokra és villamosokra, így rendszeresen barangoltunk a városban az amerikai követségen tett látogatások szüneteiben, ahol viszont hosszú sorokban várakoztunk, hogy megkaphassuk a belépési engedélyt az Egyesült Államokba.

A Bécsben töltött idõ nem volt könnyû, de mi jól éreztük magunkat. Meglátogattuk a Burg-ot, a Schönbrunni kastélyt, a Stephans Dom-ot és néhány múzeumot. Judit és én együtt lehettünk. Még csak három hónapja voltunk házasok, így egyfajta nászút is volt ez számunkra. Fiatalok voltunk, bíztunk a képességeinkben, a fiatalság energiájában. Aztán a szabadság eszménye iránti elkötelezettségben és a szenvedély erejében. Elszántak voltunk és nem féltünk a kemény munkától. Szerencsénk is volt. Szabadnak éreztük magunkat és sok minden várt ránk. Karikaturistaként soha semmit nem vettem száz százalékig komolyan – utunk során csaknem mindenben kerestem és találtam is valami vicceset.

Tornatermi szállásunkon kezdtem el rajzolni képregény-naplómat. Mindent lerajzoltam, ami a menekülés közben velünk történt: az orosz tank ágyúdörgését, amely lerombolta saját otthonunkat, a teherautós utazást, a félelmetes ellenõrzõ pontokat….És mindenkit, akivel találkoztunk: a gazdát, aki kifosztott minket, a segélyszervezetek dolgozóit, akik segítettek bennünket, másokat is. .

Amerikában
Annak az eskü alatt tett nyilatkozatnak köszönhetõen, amelyet nagybátyám tett le New Yersey-ben, feleségem és én be tudtunk lépni az Egyesült Álla?mok?ba. Vonattal jutottunk el a németországi Bremerhaven-ig és egy öreg, második világháborús szállító hajón, a General Leroy Eltinge fedélzetén szeltük át az Atlanti-óceánt.

Mikor 1957-ben megérkeztünk New York-ba, összes angolságomat a “hi” és a “bye” szavak tették ki, és ráadásul ezt a két szót is fordítva használtam! Most 50 évvel késõbb már sokkal könnyebben megy, de még mindig tanulom a nyelvet…és néhány magyar szót már elfelejtettem.

Ma visszatekintve, számomra a legérdekesebb emlék, hogy akkor mennyire nem féltünk az ismeretlen jövõtõl. Csak egymásra és a hitünkre számítottunk. Szerencsések vagyunk, hogy úgy alakultak a dolgok, ahogyan, ezt semmiért fel nem adnám. Ma büszkék vagyunk arra, hogy itt az Egyesült Államokban alapozhattuk meg az életünket és kis családunk úttörõi lehettünk. Az a tudat, hogy gyermekeink és unokáink egy szabad világban fognak felnõni, minden szenvedést feledtet velünk.


Edward és Judy Hilbert
Edward D. Hilbert Budapesten született. Az egyetemi munka lezárásaként képzõmûvész diplomát szerzett a Budapesti Iparmûvészeti Fõiskolán. Azon túl, hogy képzõmûvész, karikaturista, illusztrátor, szobrász, rajz – és festés tanár is egyben.

1957 elején, mikor Baltimore-ba érkeztek, Judy Hilbert állást kapott egy szöveteket forgalmazó cégnél, ahol kitanulta a szövet-kereskedelem minden csínyját-bínját. Két hónapon belül ezen a területen elindította saját vállalkozását, kiszolgálva a helyi belsõ dekoratõrök igényeit. Az üzlet mai napig sikeresen virágzik.

4 hónapos menekülésük ideje alatt Edward naplót vezetett képregény formában, melyben részletezte kalandjaikat. Az õ vázlatfüzete alapján készült a Freedom Dance címû animációs/játék-dokumentumfilm, melyet az Emmy díjra jelölt filmkészítõ Steven Fischer és a Telly díjnyertes animátor/producer készített. Ez az egyedülálló film karakter-vezérelte animációt használ, hogy elmesélje kalandos menekülésüket Magyarországról az Egyesült Államokba.

(www.freedomdancethemovie.com).