print version
Vitéz Kis Amadé
A Körtér Egykori Parancsnoka
1956. október 23-án a magyar nemzet történelmének legdicsõbb napjára ébredt. A nép több évtizedes rabszolgasorsot, testi-lelki megnyomorítást, a terrort megunva lerázta bilincseit és szembefordult elnyomóival.

A nemzet ifjúsága – mint 1848-ban – vezére lett a kibontakozó forradalomnak és szabadságharcnak.

A nép szabadon akart élni saját hazájában, és meg akart szabadulni elnyo?móitól.

Az egyetemisták felszólították az ország fiataljait a békés tüntetésre. Ez azonban 24 órán belül fegyveres felkelésbe torkollott.

Gerõ Ernõ rádióbeszéde után, melyben csõcseléknek és ellenforradalmárnak nevezte a haza fiait, elrendelte a sortüzeket.

Ekkor én a Móricz Zsigmond körtéren laktam, és ott is, mint a város minden pontján, kisebb csoportosulások jöttek össze. A téma a vérforraló Gerõ-beszéd volt, valamint az, hogy ezt meg kell torolni. Miközben az emberek között járkáltam, megjelent egy teherautó a Lámpagyárból, fegyverekkel. Lõszereket hozott az akkor még tétova tömegnek. Az autón ülõ emberek elmondták, hogy a város több pontján fegyveres összetûzések vannak az ÁVH és a hazafiak között. Ezzel egy idõben a Mûszaki Egyetemrõl egy nagyobb diákcsoport érkezett fegyverrel, hogy csatlakozzék az idõközben felkelést szervezõ tömeghez.

Nem sokkal késõbb a Mûegyetem szállásáról egy kb. 60 fõs csoport érkezett, õk is hozzánk csatlakoztak; a Móricz Zsigmond körtér 10-ben lettek elszállásolva. Az épület minden emeleti szobájának ablakában – a lakók beleegyezésével – 4-5 fõ helyezkedett el, hogy szemmel tartsák a környéket és szükség esetén beavatkozhassanak. Az emberek biztonsága miatt javasoltam, hogy szervezzük meg a harc menetét. Elsõsorban harcászati szempontból kellett áttekinteni a helyszínt, mivel a Körtér több oldalról is nyitott, könnyen megközelíthetõ terület volt.

A védelem megszervezése
Megbeszéltük a terület védelmét és azt, hogy a feladatok végrehajtásához hány emberre van szükségünk.

Legelsõ feladatunk volt, hogy lehetõség szerint megakadályozzuk az ellenséges harci jármûvek mozgását. Ennek érdekében felszedtük az úttest kockaköveit, tankcsapdát készítettünk. A megmaradt úttestre zsírral bekent kockaköveket dobáltunk szanaszét, amely síkossá tette a felületet. Ezután Molotov-koktélok készítésébe fogtunk.

A harc nem váratott sokáig. Az ellenséges szovjet csapatok katonái és az ÁVH-s gyilkosok minden oldalról támadták a Körteret. Természetesen felvettük a harcot – váltakozó sikerrel vertük vissza a támadásokat. A harcok ereje váltakozott, néha csak csendesen zajlott. Sajnos a szabadságharcosok közül sok volt a sebesült és a halott, de nem volt ez másként a másik oldalon sem.

Egy tûzszünetet kihasználva a sebesülteket elláttuk, vagy a közeli kórházba szállítottuk. A halottakat a Körtéren álló szobor mellé temettük el ideiglenesen.

Összekötõink jelentették, hogy az ÁVH-sok a Mûszaki Egyetem bejáratát lövik, egy egyetemista meghalt a harc közben.

Ugyanakkor a Bartók Béla út és a körtér sarkán lévõ Röltex üzletbe ágyúval belelõttek, ami azonnal kigyulladt. Szemtanúja voltam, hogy a szomszéd ház pincéjébõl az ÁVH-sok két 11-12 éves fiút hoztak ki, és minden szó nélkül rájuk lõttek, és bedobták õket az égõ üzletbe, majd elfutottak.

A két fiút kihoztuk és a Tétényi úti kórházba juttattuk õket, azonban az életüket már nem sikerült megmenteni. Késõbb megtudtam, hogy testvérek voltak, a harcokban nem vettek részt.

Az összetartozás, az együttérzés szép példája volt, hogy vidékrõl – gépkocsival, lovaskocsival – élelmiszert hoztak nekünk, amit a létszámnak megfelelõen osztottunk szét. Az élelmen kívül az emberek szolidaritásukról biztosítottak minket: “Veletek vagyunk! Tartsatok ki fiúk!”

A harcok november 2-áig intenzíven folytak. November 3-án a harc abbamaradt. Ezt kihasználva tehergépko?csival Soroksárra mentünk a Lámpagyárba, fegyverért, lõszerért.

November 4-én hajnalban hatalmas lövöldözésre és dübörgõ tankok hangjára ébredtünk. Minden oldalról megindult a támadás. Lõttek a tankok – lõttünk mi is. A tankok lõszerutánpótlását biztosító hat gépkocsit Molotov-koktélokkal megsemmisítettük. Utána halotti csend támadt.

Reménytelenség
Mivel az ellenséges erõk körülzártak minket, reménytelennek láttuk a túlerõvel szemben felvenni a harcot, vállalni a biztos, értelmetlen halált.

Az ifjúság városszerte, a rádióban elhangzottak alapján letette a fegyvert és lassan szétszéledt.

A véres, elkeseredett harcok máshol még folytatódtak.

A levert forradalom és szabadságharc napjai után jöttek a terror évei: forradalmárok utáni hajsza, a börtönbüntetések, a kivégzések.

Kádár amnesztiát ígért az itthon és külföldön tartózkodó, kiskorú szabadságharcosoknak. Ígéretét nem tartotta be, megvárva nagykorúságukat, úgy küldte õket bitóra.

Én a forradalom és szabadságharc vérbefojtása után különbözõ helyeken bujkáltam több hónapig. Végül egy napon úgy döntöttem, hogy hazamegyek csepeli lakásomba. Az estét választottam, arra gondoltam, hogy nem vesz észre senki, de tévedtem. Annak dacára, hogy éjjel 11 óra volt, az ÁVH-sok letartóztattak.

A Zsombolyai utcai kapitanyságra vittek, ahol iszonyú bánásmódban volt részem. Nemcsak, hogy mindenféle népellenségnek, ellenforradalmárnak neveztek, még véresre is vertek. Jártányi erõm is alig maradt. Még aznap, ilyen állapotban belöktek egy autóba, és elvittek a József utcai rendõrségre. Ott ismét kihallgatás, és ismét iszonyú verés, mert nem voltam hajlandó aláírni, társaimat elárulni.

Innen a tököli internáló táborba vitt a meseautó. Innét 3-4 alkalommal vittek Budára szembesítéses kihallgatásra, de nem jártak sikerrel.

Töretlenül
A tököli táborban két és fél évet töltöttem. Szabadulásom után még két évig rendõri felügyelet alatt álltam. Csak a jó Istennek köszönhetem, hogy még életben vagyok. Magyarságom, hazaszeretetem töretlenül megmaradt, de az átélt borzalmakat, az árulást feledni soha sem tudom.


Kis Amadé
Kilenc tagú család negyedik gyermekeként Csepelen végezte tanulmányait, és a katonai szolgálatot egy budapesti helyõrségen teljesítette. Kés õbb ugyanitt tartóztatták le, és zárták börtönbe.

1956-ban a Móricz Zsigmond körtéri szabadságharcosok vezet õje volt, amiért letartóztatták és két évig a tököli internálótáborba tartották fogva.

1979-ben vette feleségül Melczner Idát. 2004-ben hunyt el, a Fiumei úti temet õ 57-es, 1956-os forradalom h õseinek fenntartott parcellájában helyezték örök nyugalomra.

Ezt az írást Kis Amadé testvére a Cleveland-ben élõ Kis A. Ferenc bocsájtotta rendelkezésünkre.