Papp László
A Köztársaság téren
Az Amerikai Magyar Szó 2005 november 4-i számában Nt. Oláh Károly közli emlékezéseit az 1956-os eseményekkel kapcsolatban. Többek között említést tesz a Köztársaság téri Nagybudapesti Pártház ostromáról is. Azt irja, hogy “ ...éreztük a döngetéseket a föld alól. Állitólag az elfogott forradalmárokat tartották ott az egyetemistákkal együtt... Érdemes lenne ennek utána nézni.”

Építkezési tervezõt hívni
A helyzet az, hogy ennek ott és akkor részletesen utána néztünk. Az történt ugyanis, hogy amikor a földvájó gépek nem találtak semmit, a kerületi Forradalmi Tanács felhívást közölt a rádióban, hogy aki valamit tud a pártház építkezésérõl, jelentkezzék. Siófokról érkezett egy hívás Farkas János építészmérnöktõl, aki egy évvel korábban ment nyugdíjba a Lakóépület Tervezõ Irodából. Közölte, hogy a székházat a LAKÓTERV Körner mûterme tervezte a Madách téren, ott nyilván megtalálhatók az épület tervei.

A LAKÓTERV egy nagy állami tervezõ iroda volt vagy 600 építész, mérnök és rajzolóval. A Forradalom alatt engem választottak meg a Forradalmi Munkástanács elnökévé, így amikor a Köztársaság térrõl egy katona érkezett a kéréssel, hogy nézzünk utánna a pártház terveinek, én fogadtam. Jól ismertem Farkas Jánost is, meg a pártház felelõs tervezõjét, Országh Bélát is, hiszen mind együtt dolgoztunk a Körner mûteremben. Minthogy a mûterem vezetõ, Körner József, megbízható régi párttag volt, a mûterem több bizalmas feladatot kapott.

Felnyitottam a tervtárat és megtaláltam a pártház terveit. Azonban azok nem mutattak semmiféle titkos pincét, vagy börtön cellát. Biztonság kedvéért felhívtam az egyik beosztott építészt, aki a terveken dolgozott és az általam jól ismert statikus mérnököt is. Egybehangzóan igazolták, hogy ilyen része az épületnek nem volt. Ha lett volna ilyen titkos pince, azt amúgy sem nálunk terveztették volna, csak a csatlakozási profil lett volna feltüntetve a rajzokon. Ilyen azonban nem létezett.

Jóllehet magam nem voltam kapcsolatban a pártszékház tervezésével, személyes tapasztalatom hasonló bizalmas épületekkel volt. Ugyanis a mi mûtermünk tervezte a Béla Király úton a három pártvezér (Rákosi, Gerõ és azt hiszem Révai) lakóházait is. Ezek tervezésében én is kaptam egy kisebb feladatot, amely éppen a titkos alagút és óvóhely csatlakozásával volt kapcsolatos. Itt a Belügy Minisztérium megadta a csatlakozási profilt, amihez kapcsolódni kellett.

A sok “éberség” mellett is elõfordulhatott, hogy egy “megbízhatatlan osztályidegen” mint én, dolgozhatott bizalmas tervezési munkákon. Csak az érdekesség miatt említem, hogy hasonó élményem itt Amerikában is volt. Az amerikai diploma
megszerzése után New Yorkban dolgoztam a Harrison and Abramivitz építész irodában (Egyesült Nemzetek palota, Lincoln Center, stb.). Egy feladatom volt többek között a CIA igazgatójának az irodája belsõ berendezését tervezni. Mint egy nemrég jött magyar menekült.

Végezetül: a Köztársaság Tér titkos börtöne nem volt más, mint a felizgatott tömeg képzelõdése. Miután a szerkesztõhöz írt levelemben ezt tisztáztam, Oláh Károly felhívott és kicseréltük ottani tapasztalatainkat. Mivel az ott történtek a forradalom jelentõs, de szomorú eseményei voltak, érdemes felidézni ezeket.

A téren
Október 29-re gyõzött a forradalom az egész országban. A kormány délután egy órára tûzszünetet rendelt el. Ezt nagyjából mindenütt betartották. A minisztériumok, a hadsereg, a rendõrség, sõt a párt hivatalos lapja, a Szabad Nép is a forradalom mellé állt. Az egyetlen szervezet, amely nem követte az ország akaratát, a Nagybudapesti
Pártközpont volt. Mezõ Imre párttitkár vezetésével a Köztársaság téri székház minden erejével igyekezett szervezkedni a forradalom ellen. Minduntalan biztatták a minisztériumokat, a katonaságot, a kerületi pártszervezeteket az ellenállásra - mindhiába.

Magukra maradva a vezetõk felkészültek arra, hogy megakadályozzák a székháznak a “felkelõk” kezére kerülését. Sikerült egy két szakaszból álló, 48 fõs AVH különítményt behívniuk, akiket, minthogy a kormány az AVH-t feloszlatta, mindjárt rendõr
egyenruhába öltöztettek. Még aznap este Kádár János is meglátogatta a székházat (Hollós Ervin- Lajtai Vera: Köztársaság tér, 1956. Kossuth Könyvkiadó, 1974). Nem tisztázott, hogy Kádár további ellenállásra biztatta-e Mezõéket, vagy a kormány
(amelynek õ is tagja volt) elismerését szorgalmazta. Mindenesetre a helyzet nem változott. A “karhatalmista” AVH különítmény, Várkonyi György hadnagy vezetésével és az épületben tartózkodó néhány tiszt irányítása alatt harci állást foglalt el az ablakokban - felkészülve az esetleges támadásra.

A forradalmárok 30-án reggel 10 óra 10 perckor kiséreltek meg az épületbe bejutni. Mintegy hét tagú csoport a kapuõrt lefegyverezte és bejutott az elõcsarnokba. Ott felülrõl kézigránátot dobtak közéjük, majd néhányukat foglyul ejlették és a pincébe zárták. Ezután megkezdõdött a pártház ostroma, amelybe a fegyveres szabadságharcosok mellett Maléter parancsára egy páncélos harckocsi is bekapcsolódott.

Amikor a védõknek sikerült Biszku Béla segítségével egy öt harckocsiból álló különítményt segítségül hívni, azok is a forradalmárok mellé álltak. Így délután 3 órára a harc eldült és a pártház elesett.

A nép haragja
Azon, hogy a történtek alatt az épületben több mint 100 alkalmazott és néhány családtag tartózkodott, nem lehet csodálkozni (õket a Hollós-Lajtai könyv névszerint felsorolja). Minden üzemben és irodában a legtöbb dolgozó igyekezett megjelenni, mert ott tudott információkat, gyakran élelmet is szerezni. A 48 “karhatalmista” és néhány katonatiszt jelenléte azonban más lapra tartozik. A nép haragja ezek ellen
fordult, közülük 14-et ott helyben kivégeztek és még 9 másik személy halt meg az ostrom alatt, vagy közvetlenül utána. A Life Magazin képein az AVH-sok meglincselése járta be a világot, sajnálatos fényt vetve a forradalomra. A nemrég meghalt Marton Endre az Associated Press számára ezt jelentette: “Meggyõzõdésem szerint nincs mentség erre az október 30-i értelmetlen öldöklésre, ami akkor történt, amikor úgy
látszott, hogy a forradalom már gyõzelemre jutott” (Endre Marton: The forbidden sky, inside the Hungarian Revolution. Little Brown &Co: Boston-Toronto, 1971).

Az Igazság címû lap 1956 november 2-i számában azt írta: “Bünhõdjön mindenki aki bûnös (de) az utca nem törvényszék.”

Még aznap este megkezdõdött a vélt foglyok keresése és az ásatások napokig folytatódtak. November 4-e elõtt húsz helyen végeztek fúrásokat a téren, eredménytelenül. Amikor az én jelentésem megérkezett a Lakóépület Tervezõ Vállalattól, amit több behívott szakember is megerõsített, az a hír terjedt el, hogy
a pincék nem is pártházhoz tartoznak, hanem “a földalatti börtön még a Gestapo vagy a német hadsereg megbízásából (épült)” (Új Magyarország, 1956 november 3). Késõbb a közelben végzett földalatti vasút építkezéssel kapcsolatban valószínûleg rátaláltak volna ezekre az alagútakra, de ilyenrõl soha sem esett említés sehol.

Most, hogy a forradalom ötvenedik évfordulója közeledik és egyre kevesebben lesznek, akik az események tanúi voltak, érdemes az utókor számára hitelesen megörökíteni a tényeket. Köszönet illeti mindazokat, akik emlékeiket a köz számára hozzáférhetõvé teszik.


Papp László
A debreceni Református Kollégium elvégzése után 1955-ben kapta építészmérnöki diplomáját a Müegyetemen. A Lakóépület Tervezö Vállalatnál dolgozott, ahol 1956-ban a Forradalmi Tanács elnökévé választották. Az Egyesült Államokban mesterfokozatot nyert, mialatt a menekült Magyar Diákszövetség elsö elnökeként vett részt a szervzet megalapitásában. A Müegyetemen DLA oklevelet (Doctor of Liberal Arts) szerzett. Építészeti tervezö irodájából való visszavonulása után Stamford

(Connecticut) város fejlesztési igazgatója volt. Számos szakmai kiadvány és amerikai magyar újság munkatársa.