Maléter Pál története – Az Ötéves Terv Gyermeke

Magyarország huszadik századi tragikus és egyben lenyûgözõ történelmének példája a Maléter család összetett története.

Maléter Pál szülei, Mária és Pál, egymást jól ismerõ kassai családokból származtak. Kassa (Kosice) városa 1920-ig Magyarország része volt, azután Csehszlovákiához csatolták és ma Szlovákiához tartozik. Mária és Pál a II. világháború utáni zûrzavaros idõkben találkoztak, amikor is Mária családjának vagyonát elkobozták a kommunisták, ám neki szerencsére sikerült elmenekülnie a letartóztatás elõl. Egy barátja tanácsát követve fordult segítségért Maléter Pálhoz, aki a Debrecenben állomásozó magyar határõrség fiatal parancsnoka volt. Megérkezése után Maléter Pál talált Máriának szállást, munkát kínált neki. A fiatalok nemsokára egymásba szerettek. 1945 augusztusában összeházasodtak és elkezdték közös életüket a romos Budapesten, ahol nagy volt az infláció, kevés az élelem és az emberek életét továbbra is veszélyeztették a fosztogató szovjet katonák.

Pált áthelyezték Vácra és mivel Mária terhes volt, a férje szerette volna biztonságban tudni, ezért a Szegeden élõ édesanyjához küldte. Itt született meg Pál, 1946 júniusában. Kis idõ múltán Vácra költöztek és már együtt volt a család. Azt ezt követõ években boldogan éltek, és született még két lányuk, Mária és Judit. Pál törõdõ és szeretõ apának bizonyult. Mint hivatásos katonát azonban gyakran áthelyezték; 1950-ben a Maléter család visszaköltözött Budapestre.

Erõs kommunista nyomás
Az 1950-es években a sztálini hatalom legsötétebb napjait élte Magyarországon. A kommunisták a párttal szemben teljes hûséget követeltek meg és Maléter Pál katonai karrierje és a kommunistákkal való egyre szoro?sabb együttmûködése rányomta a bélyegét a házasságukra. Mária édesanyja, aki a családdal élt Lõrincz bíboros unokahúga volt, különösen szálkának számított a kommunisták szemében.

Pál kezdeti vonzódása a kommunistákhoz 1942-ben kezdõdött, amikor az orosz fronton megsebesült és fogságba került. Akkor, nagy meglepetésére, az orosz fogvatartói rendesen bántak vele. Jogászprofesszor apja szoci?a?lista érzelmû volt és erõsen németellenes. Pál propaganda-elõadásokon vett részt, és kis idõ elteltével már azzal tüntette ki magát, hogy önként jelentkezett veszélyes partizánküldetésekre, melyek során az oroszokkal együttmûködve harcolt Magyarország náci uralom alóli felszabadításáért. Hitte, hogy a szovjetek alatt jobb jövõ vár Magyarországra mint a náci uralom idején.

Másrészt viszont Mária, aki konzervatív és mélyen hívõ katolikus családból származott, nem tudta és nem is akarta elfogadni a kommunista elveket. Következésképpen a kommunista vezetés szemében – „hacsak át nem nevelõdik“- akadálynak számított a férje karrierje ívelésében. A Maléter család a többiekhez hasonlóan állandó megfigyelés alatt állt, és Pálnak újra és újra bizonyítania kellett hûségét a párt iránt.

Ötéves korában az ifjabb Pált Rábatamásiba küldték egy tanyára nyaralni. Emlékszik rá, hogy több helyen dolgozott – például egy cigány ringlispil-hajtónál, akitõl fizetségként egy tölcsérnyi fagylalt árát kapta, továbbá a tanyán mint tehénpásztor és az ökrösszekér kocsisának is besegített.

1953 tavaszán a párt nyomása erõsödött és az idõsebb Pál elhagyta a családját. Egy rövid kibékülési kísérlet után Mária és Pál 1954-ben elvált. A lányok az anyjukkal maradtak, de amint ez Magyarországon bevett gyakor?lat volt, az elsõszülött fiú, a nyolcéves Paul rövid idõre az apjához került. Máriának egy bírósági per után sike?rült visszaszereznie a fiát és az anya a gyermekeivel élt tovább. Két évig komoly nehézségekkel küzdöttek. Szeretett édesanyja halála után Máriának egyedül kellett megbirkóznia a gyerekek és a saját betegségével, a rossz életkörülményekkel és a hatóságok módszeres zaklatásával, a megfélelmlítéssel – azzal, hogy a Maléter lakásba erõszakosan költöztettek be idegeneket.

Maléter Pál akkoriban csak tíz éves volt, de 1956. október 23-ra élénken emlékszik. A lakásuk mellett a szabadságharcosok betörtek a Marcibányi téri fegyverraktárba, hogy fegyvert és muníciót szerezzenek. Emlékszik, hogy a gyalogjárón látott holttesteket, magyarokat és oroszokat egyaránt. Azt is megfigyelte, hogy a gyerekek lekvárt kentek egy orosz tank ablakára, aztán pedig Molotov -koktélt dobtak a fedélzeti nyílásra, amikor a tankista felbukkant. Mivel az édesanyja bezárta Pált a lakásba, hogy megóvja õt a veszélytõl, otthon azzal foglalta el magát, hogy kis forradalmi pamfleteket írt, jelszavakat gyártott, mint például „Ûzzétek ki az oroszokat”, „Az oroszok rosszak, ne higgyetek nekik”, és ezeket a papírokat ledobta az utcára.

Maléter Pál valódi jelleme
Amikor Budapesten híre ment, hogy egy különlegesen bátor magyar ezredes megtagadta a felettese parancsát, miszerint lõjön a szabadságharcosokra, sõt ezzel ellentétben hozzájuk csatlakozott, Maléter Mária ösztönösen tudta, és mondta is a gyerekeinek, hogy az a bátor ezredes biztosan az apjuk. Felidézte, amit évekkel ezelõtt mondott Maléter Pál, amikor õ megkérdõjelezte a hazafiságát: „Ne aggódj, Mária, amikor eljön az ideje, ott leszek, ahová tartozom.”

És Maléter Pál betartotta a szavát: tankokat rendelt a Kilián laktanya területére és a bejárata elé, és visszaverte az összes orosz támadást. Az újonnan alakult Nagy Imre kormányban Maléter Pál altábornagyot védelmi minisz?terré nevezték ki. Beszélt a rádióban, szólt a polgárokhoz, hogy térjenek vissza a munkájukhoz és a normális élethez: „A gyerekeinknek tejet kell biztosítanunk, a gyárainkba szenet, a munkásainknak rendszeres utánpótlást…” A gyerekek akkor úgy érezték, hogy hozzájuk beszél. Paul írt az apjának egy levelet, hogy mennyire büszkék rá õ és a testvérei, „mert te nagyon nagy hõs vagy, és a mi oldalunkon harcolsz”. De azért a család felbomlása miatt érzett gyermeki keserûségét is leírta, amikor kérdezte, hogy: „Hol voltál, amikor hívtunk téged, és te nem jöttél?”

November 3-án Maléter Pál egyik régi váci barátja és munkatársa látogatta meg Máriát azzal az üzenettel, hogy Pál jól van és nemsokára eljön a családjához. De még ugyanaznap este áldozatul esett a gyakran használt szovjet csapdának – tárgyalni hívták a szovjet fõhadiszállásra, ám ott elfogták és a találkozóról soha nem tért vissza.

Soha nem kapta meg a fia levelét és a családját sem látta többé.

Menekülés Magyarországról
Miután november 4-én a szovjet csapatok visszatértek Magyarországra, a Maléter család komoly veszélybe került. Lakásuk a leghevesebb harcok területére esett. Az épület tetejét megrongálta egy tanklövedék. Napokat töltöttek a szomszéd ház pincéjében, hogy valahogy védve legyenek. Máriát a barátai az országból való gyors távozásra biztatták, és november 21-én erre alkalom kínálkozott. Lányát, Juditot, aki éppen influenzával betegeskedett, a barátainál kellett hagynia, és aznap hajnalban Marikával és Paullal elindultak, hogy elérjék az élelmiszerszállító teherautót, amely majd Jugoszláviába viszi õket. (Judit egy hónappal késõbb csatlakozhatott a családhoz.)

Többrétegû ruhákba öltözve bújtak meg mind a hárman a teherautó hátuljában, és utaztak Zalaegerszegre. Egyszer veszélyesen közel jártak ahhoz, hogy felfedezze és visszafordítsa õket a közúti járõr, de a magyar katona úgy tett, mintha nem vette volna észre az utasokat a ponyva alatt, és így folytathatták útjukat. Miután Sopronig vonattal tették meg az utat, amint az éj leszállt, megkezdték a veszélyes utat: gyalog eljutni Ausztriáig.

Pault Németországban elõször az anyja unokatestvérei fogadták be és adoptálni akarták. Az anyja és a húgai egy ausztriai táborban voltak, végül Mária összeterelte a családot és úgy döntött, hogy Kanadában telepednek le. Elrepültek a távoli országba és Paul a mai napig emlékszik, hogy mennyire meglepõdött, amikor a repülõtéren vörös hajú hölgyeket látott, gyémántutánzatú szemüvegben. Amikor megérkeztek egy kanadai menekülttáborba, Paul elõször látott kevert zabpelyhet-müzlit, és nem értette, miért etetik õket hideg tejjel leöntött kenyérmorzsával. Kanadában a Maléter család egy francia családnál élt egy tó mellett. Paul emlékszik, hogy az anyja kisegített a háztartásban, továbbá a „luxushajókon” töltött szép pillanatokra, a jelmezes partikra.

1957 októberében Máriát a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság meghívta, hogy New Yorkban az Egyesült Nemzetek Szervezetében szóljon a férje és más fogságban tartott kormánytagok érdekében. Fáradhatatlanul munkálkodott volt férje szovjet fogságból való kiszabadításán, ám siker nélkül.

Ez a látogatás azonban lehetõvé tette a számára, hogy a gyerekei ideiglenes amerikai tartózkodási engedélyt kapjanak. A lányok egy magyar apácák által mûködtetett bennlakásos iskolába kerültek Philadelphiában. Pault a buffalói Magyar Piarista Iskolába íratták 1958 után. Amikor az apját kivégezték, az iskola nem újította volna meg az ösztöndíját, de Mária közeli barátokat talált James Finan és Walter Mahony személyében, akik a Reader´s Digest szerkesztõi voltak. Az újságot érdekelte a család története és a szerkesztõk segítettek nekik letelepedni New Yorkban. Elintézték, hogy a gyerekek egy iskolába járjanak az õ gyerekeikkel. A kongresszus különleges intézkedése folytán a család megkapta a zöld kártyát, 1958. június 16-i dátummal visszamenõleg, amely Maléter Pál kivégzésének napja volt. 1959. januárjában a Reader´s Digest vezércikként közölte Mária írását Maléter Pálról, „Magyarország büszke lázadója” címmel.

Élet Amerikában
Paul korábbi magyar kapcsolatai megszûntek. Elõkelõ bentlakásos amerikai iskolákba járt és fõleg amerikai életmódot folytatott. Hat évet töltött az Egyesült Államok Haditengerészetének Tartalékseregében, továbbá a Columbia Egyetemen folytatott tanulmányai szép karrierhez vezettek. Kórházak építésével foglalkozott és több mint húsz évet töltött az Egyesült Államok Veteránügyi Minisztériumának munkatársaként.

Paul 1983-ban látogatott el elõször Magyarországra, amikor a feleségét kísérte el, aki amerikai küldöttként vett részt egy nemzetközi konferencián. Mivel kínos lett volna, ha a magyar kormány megtagadja tõlük a beutazási engedélyt, Paul végül is az utolsó pillanatban megkapta, és az amerikai útlevelébe tûzték csak lazán be, hogy bármikor vissza lehessen vonni. A konferencia hivatalos résztvevõjeként és a névjegyét jól látható helyen hordva, a kormányhivatalnokok reakciója legalábbis hideg volt. A Hyatt Hotel-beli lakosztályukban pedig nagyon gyanús kábelek futottak az ágy alatt a falba. Hat évvel késõbb, amikor az édesapja és a Nagy Imre kormány több tagjának újratemetése volt, Paul vízuma még mindig külön papíron állt, de ekkor már a washingtoni ma?gyar követség munkatársai nagyon mentegetõztek és a budapesti fogadtatás szívélyes és barátságos volt.

Paul és a felesége több ízben ellátogatott magyarországi rokonaikhoz. Édesanyja és húgai Floridában élnek és 1989 óta többször jártak Magyarországon. Paul a munkájától már visszavonult és a feleségével Közép-Virginiában és Washingtonban él. Felújította magyar nyelvtudását, és baráti kapcsolatban áll a washingtoni magyar diplomáciai testülettel. Végtelenül büszke édesapja történelmi szerepére az 1956-os magyar forradalomban, és örülve, nagy várakozással tekint az 50. évforduló megünneplésére, amelyen részt kíván venni.


Maléter Pál (Paul) Béla, nyugalmazott építészprofesszor
American Institute of Architects
Maléter Pál építészmérnök, a Veteránügyi Minisztérium munkatársaként és a John Hopkins Medical Institutions-zal együttmûködve tervezett és épített kórházakat.

Szegeden született 1946-ban, Budapesten nevelkedett, majd tízéves korában elhagyta Magyarországot. Történt ez a magyar forradalom eltiprása és az édesapja, a védelmi miniszter letartóztatása után.

Rövid ideig Ausztriában, Németországban és Kanadában élt, majd az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Tanulmányokat folytatott a The Harvey School, The Hotchkiss School iskolákban és a Columbia Egytemen. Baccalaureusi fokozatot szerzett képzõmûvészetbõl, magiszteri fokozatot építészetbõl, és egészségügyi intézmények tervezésébõl. Maléter Pál az Egyesült Államok Haditengerészetének Tartalékseregében szolgált 1965-1971 között.