Farkas Imréné, sz. Tersztyánszky Lily – Szabadult amnesztiával.
Két és félévi politikai börtön után, – 1951 májusától 1953 szeptemberéig – a Nagy Imre kormány által hozott amnesztiával szabadultam Sátoraljaujhelyröl. Férjem, akinek halálos itélete életfogytiglanra lett változtatva, a váci fegyházban ült, a szüleim pedig vidékre lettek kitelepitve. Én a nagynéném kis lakásában kaptam menedéket Budapesten, ahova a szüleim is visszajöhettek 1956 nyarán.
Különlegesen feszült érzés volt a levegöben azon a hüvös napon, 1956 október 23-án. Az iroda, ahol egy jelentéktelen kis állásom volt – a 17-ik, börtönböl való kiszabadulásom óta -, tele volt érdekes hirekkel. Az emberek, akik addig a napig senkiben sem mertek megbizni, merészen hozták a hireket a diákokról, akik egy nagy gyülésen 16 pontban foglalták össze követeléseiket a kommunista kormánytól. Kinézvén az ablakon, csoportokat láttunk menetelni, magyar zászlókat lobogtatva.
Ez volt a nap amire vártunk! Éreztük, hogy nekünk is csatlakozni kell hozzájuk, elfelejtvén a sulyos következményeket munka megtagadásért. Asztalainkat otthagyva lerohantunk az öreg lépcsöházon és elindultunk a Belváros felé. Minden irányból több és több csoport érkezett és a tüntetés kiszélesedett. Az utolsó 1O év nyomott,
félelemteli hangulata örömteli reménnyé változott. Idegenek mosolyogtak egymásra és mindenki tudta, hogy mit éreztünk, gondoltunk és miben reménykedtünk. A közeli házakból ollók kerültek elö és a gyülölt sarló ás kalapács emblémát kivágtuk a zászlókból. Menetelve, a Himnuszt énekeltük és régi népdalokat elmult csatákról és hösökröl, jósolva uj csatákat és hösöket az elkövetkezö napokban.
Elöször a Bem térre mentünk és onnan a Parlament elé. Egy fiatal férfi felolvasta a 16 pontot a diákok követelményeiröl. Szólásszabadság, sajtószabadság, szabad választások, a Szovjet csapatok azonnali visszavonulása Magyarországból – mindezek az elmult években hosszu börtönbüntetéssel jártak. Ez most mind olyan hihetlennek tünt!
A nagy tér zsufolásig tele volt. Én mindig gyülöltem a tömeget, de most boldog voltam – mindnyájan testvérek voltunk a sötétedö égbolt alatt, nem is tudva, hogy az ÁVO vagy a Szovjet csapatok mikor fognak reánk löni. De nem törödtünk ezzel, mindannyian át voltunk itatva a szabadság gondolatával! Hirtelen, mintha mindenki egyet gondolt volna, a gyülölt kommunista ujságból, amit kötelezö volt olvasni, fáklyákat csináltunk, magasra tartva az égö ujságokat.
Tervekröl és stratégiáról beszéltünk és a különbözö csoportok elindultak a Rádió épülete és a Sztalin szobor felé. Én ott álltam és tudtam, egy fontos határozatot kell hozzak. Menjek uj barátaimmal fegyvert fogni és veszélyes helyzetekbe kerülni, ezáltal további szivfájdalmat okozni szüleimnek, akik már ugyis annyit szenvedtek az elmult években. Fegyverzaj dörgött a sötét utcákban és én ugy döntöttem, hogy hazamegyek.
Aznap este kitört a forradalom Magyarországon, uj fejezetet irva a történelembe.
Tiz csodálatos nap következett, tiz nap tele örömmel és szomorusággal, veszéllyel és izgalommal. Pest utcáin barangoltam és felemelö érzéssel néztem, ahogy a szabadságharcosok letépték a vörös csillagokat az épületekröl. Kapualjakban bujtam meg, amikor fegyverharcok törtek ki ujra és ujra. Egyik nap a Parliament térre kerültem, ahol az elözö nap ÁVOs osztagok lemészároltak többszáz magyart. A Parliament
tér öreg kövei vérfoltokkal voltak tele – egy véres diáksapka feküdt a földön, mint egy áldozat egy kegyetlen istennek.
Végre kaptam üzenetet férjemtöl, aki sok más politikai fogollyal kitört a hirhedt váci fegyházból. Az üzenet az volt, hogy hamarosan visszatér Budapestre.
Október 3O-án este, megszólalt a csengö és ott állt férjem,- soványan, megviselten de életben! Ruhadarabjait a váci polgároktól kapta, amikor a váci börtönböl való kitörés után az utcákon rohanva igyekezett a rabruháktól meg- szabadulni. Utoljára 1951 április 29-én éjjel, amikor letartóztatták, öleltük meg egymást -engem egy hónappal késöbb tartóztattak le.- A két rémes tárgyaláson kivül, az utolsó két év alatt csak a ritka, 5 perces beszélökön láttuk egymást.
A hosszu éjszaka alatt próbáltuk elmondani mi történt velünk az elmult öt és fél év alatt. Végül testben és lélekben kimerülve, de egy jobb jövö reményében aludtunk el.
Aztán elérkezett a november 4-i tragikus hajnal. Nem tudtuk elhinni, hogy egy pár napon belül mindennek vége lesz. Rádöbbentünk, hogy nekünk menekülni kell. Tudtuk, hogy ha a kommunista rendszer ujra hatalomra kerül, férjemet visszaviszik a börtönbe. Sógorom, Farkas István aktivan résztvett a forradalomban Csepelen és
már körözték. November 21-én elbucsuztunk szüleimtöl és nagynénémtöl és sógorommal, feleségével és férjem egy volt börtöntársával elindultunk gyalog a Kelenföldi pályaudvar felé.
Egy hideg novemberi estén Kapuváron szálltunk le a vonatról. Egy magas, barátságos idegen szólitott meg bennünket és mondta, hogy a menekültek éjfélkor indulnak az osztrák határfelé. Ennek a kis határmenti városkának a lakósai több ezer menekültet segitettek át a határon, amiért semmi ellenszolgáltatást nem kértek. Késöbb értesültünk, hogy a hatóságok pert inditottak elenük és sokat ki is végeztek!
Követtük vezetöinket a befagyott mocsarakon keresztül, – a földre hasalva, amikor orosz járöröket hallottunk. A csatornákon kis ladikokkal keltünk át és amikor irányitó rakétákat löttek fel, a szalma kazlakban bujtunk meg. Egész éjszaka gyalogoltunk, mig az osztrák határ közelébe kerültünk. Vezetöink – becsületes, bátor magyarok, mutatták az utat Nyugat felé! Az osztrákok örömtüzeket gyujtottak, jelölve, hogy hol kezdödik a biztonság és a szabadság.
Elöttünk állt egy uj élet!
Farkas Imréné, sz. Tersztyánszky Lily
Megérkezve az Egyesült Államokba 1956 Karácsony estéjén férjével, Farkas Lily új életét könyvtári gyakornokként kezdte a Harvard Egyetemen, Cambridge, Massachusettben. Boston környékén telepedtek le és laktak 37 évig. Különbözõ könyvtári beosztásokban az MIT-n, a Newton College of the Sacred Heart-ban, majd
a Regis College-ben, mint könyvtárvezetõ dolgozott. Aktiv volt mint önkéntes tanár a helyi Magyar Iskolában és résztvett a bostoni 1956-os Magyar Forradalmi Emlékmû létrehozásában. Férjével, Imrével 1994 óta Sarasotában, Floridában lakik.
