Horváth János Ronald Reagan, az ’56-os forradalom csodálója

A néhai amerikai elnök megértette, hogy a Szovjetunió és a kommunista rendszer nem volt olyan stabil, mint amilyennek látszott

Ronald Reagan búcsúztatása alkalmat ad annak a csodának a vizsgálatára, hogy a huszadik század világháborúinak nyomában nem jött el a világégés. Az Amerikai Egyesült Államok pedig valóra váltotta felszabadító ígéretét, amelyet a Szovjetunió gyarmatbirodalma népeinek tett – amelyben jelentõs szerepe volt Reagan elnök 1956-os magyar forradalom következtében formálódott világképének is.

Személyes élményeimet azokból a beszélgetésekbõl emelem ki, amelyeknek részese voltam 1974. tavaszán és nyarán az USA-beli Indiana államot járva.

Akkoriban Ronald W. Reagan Kalifornia kormányzója volt, aki azért utazott ismét látogatóba hozzánk, hogy segítsen a republikánus elõválasztási kampányban barátjának és kollégájának, Indiana állam kormányzójának, Edgar Whitecombnak – aki szenátori tisztségre pályázott. Magától értetõdõen Whitecomb segítséget kapott Reagantõl a jövõbeni viszonzás reményében. A kéz kezet mos közmondás Amerikában is íratlan politikai kötelezvény. E két republikánus kormányzó más tekintetben is összeillõ szövetséges volt: középnyugati vidéki származás, jóképû darabos kispolgáriság, mosolygós arc, mutogatható, csinos feleségek (Patricia Whitecomb mûkereskedõ volt, Nancy Reagan az elõkelõ New England-i Smith College-ban drámát tanult). Logikus, hogy partner volt a háborús hõs indianai és a filmsztár kaliforniai kormányzó.

Hátterem
Én akkor már esztendõk óta a közgazdaságtan tanszékvezetõ professzora voltam a rangos Butler Egyetemen, Indianapolisban. Helybeli és országos tudományos munkásságomon túlmenõen ismert voltam a közéletben is, mint számos gazdasági és társadalmi szervezet tisztségviselõje. Akkoriban Whitecomb kormányzó gazdaságpolitikai tanácsadó testületének elnöke voltam. Számon tartották szerepemet az 1956-os magyar forradalomban, és hogy Magyarországon az 1940-1950-es évtizedben részt vettem a nemzeti függetlenségi mozgalmakban, amiért a nácik és a kommunisták is meghurcoltak.

Kampány
A kampányban Ronald Reagan kaliforniai kormányzóra, az egykori filmsztárra szegezõdött minden tekintet, ahogy õt az autóból kilépve bemutatta Whitecomb kormányzó. Az elmondandó beszédek többnyire alkalmi témákat érintettek és kötetlen beszélgetések voltak, gyakorta kérdés-felelet formában. A jelenlévõk száma 15-20 fõ lehetett, bár idõnként nem voltunk többen, mint nyolc-tízen, amikor mi, kampányolók egymásnak adtuk a szót, vagy válaszoltunk a kérdésekre és észrevételekre. Persze voltak meghírdetett gyûlések is, ahol százan vagy akár kétszázan jelentek meg. Az egy-egy tucatnyi emberrel folytatott beszélgetésekre úgy tekintettünk, mint egy jó lehetõségre, ahol a helység véleményformálói továbbadják az üzenetet. Amikor egyáltalán nem mutatkozott hallgatóság, akkor meglátogattuk a helyi rádióállomást, egy mikrofonbeszélgetést ajánlva, máskor egy bevásárlóközpont bejáratánál vagy parkban beszélgettünk a járókelõkkel.

A két prominens kormányzó mellett én a gazdaságpolitika szakemberének szerepében szándékoztam megszólalni, Whitecomb kormányzó munkatársaként. Minthogy a népszerû kérdések s hozzászólások gyakran szóltak adózásról, inflációról, munkanélküliségrõl, gyakran terelõdtek a kérdések felém. Az is megesett, hogy részletes professzori magyarázatba keveredtem, amire közbelépve Reagan vette át a szót, és adott csattanós választ. õ valóban hatásosan tudta ezt tenni. Azután, amikor magunk között, az autóban vagy a szendvicsmajszolás közben elmagyaráztam az elméleti és institucionális hátteret, akkor ismételten másra terelte a szót. Nevezetesen visszanyúlt az 1956-os magyar forradalomra. Meglepõen tájékozott volt a részleteket illetõen.

Beszélgetések
Ronald Reagan kormányzó 1974-ben ismét kérdezgetett az 1956. októberi-novemberi magyar forradalom eseményeirõl és körülményeirõl. Nem is ritkán olyan váratlan kérdéssel szakította félbe a közgazdasági fejtegetésemet: Hogyan is volt a tüntetés a Parlament elõtti téren? Ki hívta oda a 300 ezres tömeget? Miért lõtt az ÁVO az ottani tömegre október 25-én, és nem 23-án? Tényleg nem volt fegyverük a felkelõknek eredetileg? És további kérdések a Kilián laktanyáról, a Széna térrõl. Meglepõ módon részletekbe menõen tájékozott volt a Magyarországtól 15 ezer kilométernyire élõ Ronald Reagan kaliforniai kormányzó! Amikor pedig egyik következõ ebédünknél elkezdtem valamelyik monetáris-fiskális elmélet magyarázását – mert hiszen neki erre nagy szüksége volt -, akkor körülbelül tízpercnyi figyelés után a beszélgetést átterelte a Budapest utcáin megvert szovjet katonákra. Egy másik alkalommal hozzám fordult a kaliforniai kormányzó, az USA jövendõ elnöke, és azt mondta: János, az én figyelmem közgazdasági témákban alig terjed tíz percnél többre. Mintha ott, akkor a világ legtermészetesebb témája lett volna, úgy kérdezte: Miért hívta Kádár János tárgyalásra Dudás Józsefet, akit rövid úton felakasztottak?

Én pedig ismét feltettem a kérdést: Azért tud-e Kalifornia kormányzója ennyi mindent az 1956-os magyar forradalomról, mert a Szovjetunió kilátásait mérlegeli? Mit tenne õ, ha szerephez jutna? Válaszaiból kihangzott, hogy közel állt az 1956-ban Magyarországon formálódott álláspontunkhoz – nevezetesen, hogy a Szovjetunió és a kommunizmus általában nem olyan stabil, mint amilyennek látszik. Magyarországon szabad választások voltak 1945-ben a jaltai egyezmény szellemében, amikor 83 százaléknyi szavazatot kaptak a polgári-nemzeti kormányzás pártjai, míg a kommunisták csupán 17 százalékot. Ronald Reagan, aki még elnökjelölt sem volt ekkor, Harry Truman külpolitikáját helyeselte, aki az egyezményt megszegõ Szovjetunióval szemben kezdte meg a NATO fegyveres szövetség létrehozását. Mindkettõjük gondolkodásában döntõ fordulatnak számított a gyalázatos szovjet puccs Magyarországon (Truman fogalmazott így), amelynek következtében 1947. februárjában a demokratikus parlament és kormány a kommunista párt prédája lett.

Amikor 1981-ben az Egyesült Államok elnökévé választották Ronald Reagant, a hidegháború feszültsége az atomhadviselés horizontja a kilátástalanság és a globális pusztulás árnyékát vetítette elõre. Ebben a helyzetben vált döntõvé az elnök magabiztossága. Nem habozott a Szovjetuniót a gonosz birodalmának nevezni és hangsúlyozni, hogy „a világ arzenáljaiban nincsen olyan fegyver, mint a szabad emberek akarata és morális bátorsága”. Majd úgy folytatta: „Ezekkel a meggondolásokkal felhívom az ország tudósait, akik létrehozták a nukleáris fegyvereket, hogy most fordítsák talentumukat az emberiség és a világbéke szolgálatába, és alkossák megy azokat az eszközöket, amelyek hatástalanítják a nukleáris fegyvereket.” A következõ néhány esztendõben megvalósult, csillagok háborúja nevû versenyben a Szovjetunió annyira lemaradt, hogy az egész zsarnokbirodalom csõdbe ment és szétesett. Ronald Reagan morális szilárdsága és államférfiúi bölcsessége Magyarország felszabadulásához is elvezetett.

Dr. Horváth János
Dr. Horváth János a kiváló nyugalmazott közgazdász professzor 1998 óta a Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyûlési képviselõje. Közéleti szerepet elöszõr egyetemistaként a magyar függetlenségi mozgalomban vállalt Hitler és a nácik ellen. 1944-ben a nyilasok letartóztatták, és kegyetlenül vallatták. A kivégzéstõl a szovjet hadsereg budapesti bevonulása mentette meg. Néhány évvel késõbb újra bebörtönöztek, ezuttal a szovjetek által felállított kommunista diktatura által. Mindeközben, 1945-ben a magyar orzsággyûlés képviselõjévé választották, mely tisztséget 1947-es letartóztatásáig és bebörtönzéséig töltötte be. 1956-ban a forradalom politikai vezetõje lett. A forradalom után 41 évig az Egyesült Államokban élt, ahol szintén aktív közéleti szerepet vállalt. 1998-ban hazatelepült Magyarországra, ahol másodszor is megválaztották a magyar országgyûlés tagjának, 2002-ben pedig újraválasztották. Törvényhozóként a gazdaságpolitik és a nemzetközi kapcsolatok kérdéseire fordít fokozott figyelmet.