Horváth Lajos Dunaföldvár

Elégedetlenség…..lázadás…követelések….forradalmi hangulat uralkodott már a levegöben….titokban hallgattuk a Szabad Európa Rádióját még félve a besugóktól,…de mindig bátrabban mertünk beszélni…kifejezni véleményünket….semmit sem volt már vesziteni…csak a láncainkat.

Elvették földjeinket…elhajtották állatainkat….leseperték padlásainkat, mert az átkozott kötelezö gabona-beszolgáltatást nem tudtuk teljesiteni…..bekényszeritettek a tsz-be…de csak munkaegységgel fizettek…tovább szoritottak, osztottak és szorozták az aranykoronát és KULÁK-nak nyilvánitottak a tsz-ben és kizárták szüleimet és kétszer leseperték padlásunkat átkozott komcsi párttagok és talpnyalóik!

IRODALMI UJSÁG minden sorát és szavát habzsoltuk…..szatiráit legjobban élveztük…már mertek gúnyolódni és kritizálni az iróink habár átvitt értelemben…ki merték gúnyolni az elnyomó rendszer nevetséges ostobaságait!

Faltuk az ujságokat…már nem rettegtünk az elhurcolástól, már tükörbe is mertünk nézni és megvetettük az idegen elnyomó rendszer ügynökeit…már senki sem hitt a hírdetett komcsi világmegváltó ideológiai igéreteiben….tejben-vajban fürdõ kommunista rendszerben, mivel a börtönök, munkatáborok és a Recskek tömve voltak sinylõdõ hazafiakkal!

DUNAFÖLDVÁR
Dunaföldvár sem maradt ki a hatása alól.. . .Deák térre jártunk, csoportokba verödtünk, hirdettük és terjesztettük a legújabb forradalom híreit.
Oktober 23.-án ismét csoportokba verödtünk, pedig tilos volt gyülekezni…rendörök immel-ámmal jártak közöttünk…szinte kértek, hivatkozva a kiadott parancsra…de alig mozdultunk…késöbb ismét csoportosultunk. De hirtelen nagy dudálással több teherautó érkezett zászlókkal tömve éneklõ és integetõ fiatalokkal Dunaujváros-ból…forradalmi dalokat énekeltek, majd leugráltak az autókról…öleltük egymást a forradalom hirére…..rendörség szétfutott, nem is láttuk õket többé…szégyelték magukat…!

Ruszki szoborhoz…..kiálltotta a tömeg, mi pedig felugrottunk örömmel a teherautókra….Le a Dunapartra!…körbefogtuk és leköpdöstük a gögös szovjet emlékmüvet…tanakodtunk, mitévök legyünk…drótkötél a nyakára…húztuk…rángattuk…minden erönk ellenére a drótkötél szétpattant…mélyen rakták a gyökerét…épitök tudták az esetleges sorsát…még a mi dühünknek is ellenállt…..megrongáltuk és leköpdöstük, földdel bedobáltuk és ott hagytuk…majd még visszajövünk késöbb—-mondottuk!

Még mindig ott áll a város szégyenére…..nem volt hazafias hite és vallása a város polgármesterének és a városi képviselöknek az eltávolitására…..mire várnak…talán Sztalin feltámadására?

FEGYVERT A MAGYARNAK
Már sötétedett….de nincs fegyverünk, hogy kiszabaditsuk rabjainkat…FEGYVERT A MAGYARNAK…ordította a tömeg….hol a fegyver????? Menjünk a laktanyához, ahol a magyar fiúk szenvednek !!!
Teherautókkal felsorakoztunk a laktanya elött…küldöttséget küldtünk be és fegyvert követeltünk…az örség nem engedett be! A legnagyobb teherautókkal a kapu elé álltunk, belökjük és legázoljuk a kaput.De erös hangszóró figyelmeztetett bennünket reflektor fényben, hogy a laktanya tetejére gépfegyvert állitottak fel és belénk lönek, ha támadunk!!! Sajnos kezdetben a komcsi tisztek által vezényelt honvédség nem csatlakozott a forradalomhoz….még híven szolgálták a szovjet rendszert, hisz tõle kapták rangjukat és kiemelt fizetésüket! Bár Sztalin halála után csak a legbutább agymosott tiszt hitt már a dogmákban… tanakodtunk.. .vérfürdöt nem akartunk…majd holnap nagy tömeggel visszajövünk!!!
Október 24. Lázban égett az egész város…ismét gyülekeztünk a központban…rendörök eltüntek…tömve fiatalokkal…jöttek a teherautók…fel Dunaújvárosba—-kiáltották! Nagy tömeg várt a városban…csatlakoztunk…egymást karonfogtuk…énekeltünk és könnyeztünk az örömtöl! ISMÉT SZABADOK VAGYUNK!!!!! Végetnemlátó sorokban vonultunk a Vasmü felé…csatlakozásra szólitottuk fel a gyárakat és a dolgozókat; egymás után csatlakoztak az üzemek…RUSZKIKNAK NEM DOLGOZUNK! AKI MAGYAR, VELÜNK TART!—–ordítottuk!

RENDõRSÉGEN
Karonfogtuk egymást…öleltük testvéreinket…könnyes szemmel habzsoltuk a régen-várt szabadságot…emberek egymásra találtak…..eggyé lettünk végre…örültünk a szabadságnak…Jaj, de édes volt az íze…még mindig élesen emlékszem erre a pillanatra….közel félévszázadból!
Oktober 25. Késön kerültem haza…elmondtam aggódó szüleimnek merre jártunk és mi történt Dunaujvárosban, de boldogan keltünk másnap. Vonatok nem jártak, sztrájkolt az egész ország! Ismét nagy tömeg a városban…ismét teherautók jöttek…örömmel ugráltunk fel…megyünk Paks-ra kiszabadítani a rabokat!—ordították! A város bejáratánál a ruszki szoborba ütköztünk…körbefogtuk és tanakodtunk a ledöntésén. De a rendörség már várt a járási kerületben nagy számban.. körbefogtak …..szépen beszéltek…csak igazolásra megyünk be! Sajnos fegyvereink nem voltak, de fegyvert és gumibotot nem használtak ellenünk…tudták már õk is a forradalmi hireket. Budapesten már löttek! Csendesen bekisértek a Járási Rendörség épületébe…nem volt még forradalmi tapasztalatuk…nem tudták, mit csináljanak velünk…senki sem merte vállalni a felelösséget…de én nem akartam a rendörség udvarában maradni!

Már egyszer 44-ben az oroszok elhurcoltak “egy kis malinko robot”-ra a Szt András pusztára, de onnan az éj leple alatt sikeresen megszöktem.Elözö héten a részeg oroszok bort követeltek édesapámtól, falhoz állítottak és fenyegették apámat, hogy agyonlönek,ha nem ad bort nekik. Édesapám térdenállva könyörgött a kicsi 14 éves fia életéért, hisz már az elözö ruszkik elvitték a bort, nem volt mit adni!….Még most is megmaradt elöttem ezen rettenetes jelenet!

Ha már az oroszoktól megszöktem, innen is meg kell szöknöm….csak vártam az alkalmomra; mivel ismertem a környéket, itt jártam kereskedelmi iskolában négy évig….barátom szülei itt laknak a közelben. Magas kökerités, szögesdróttal feldíszítve…amikor az õr bement az épületbe, felugrottam a kõfal tetejére…szögesdrót között átkusztam és a másik oldalra zuhantam! Nadrágom és testem maradványait hátrahagyva….vérescsíkokat és szögesdrót vágását nem is éreztem….véres testemet az osztálytásam megrémült szülei bekötözték, nadrágomat összevarták, igy tudtam kimenni bujkálva a vasutállomásra és hazautaztam a fogságból!

AZ ÉLET MEGINDULT
Lassan az élet megindult….visszamentem dolgozni a vasútállomásra,….hallgattuk a rádiót…bíztunk a megszálló csapatok kivonulásában…boldogok voltunk…magyar hazafiak számoltak be a forradalmi élményeikröl a rádióban!
De nagyon boldogok voltunk, hogy ismét szabadok lettünk!

De november 4.-én ijedve és megrettenve hallgattuk a rádióban, SZOVJET CSAPATOK MEGTÁMADTÁK BUDAPESTET…FORRADALMI KORMÁNYT ÁRÚLÓ MÓDÓN TÖRBECSALTÁK ÉS LETARTÓZTATTÁK!
Dunaföldvárra is megérkeztek a ruszkik, lötték a városházát, több személy meghalt, többen megsebesültek! Barbár Vöröshadsereg visszajött! Posta elött a tankok négyszöget alkottak, mikor elmentem mellettük, gépfegyver csöve kisérte minden léptemet! Azóta is…mikor a DFV-i Postára megyek…képzeletemben a tankok ott állnak…..kisérnek gépfegyverük csövével!!!!

ÖSSZETÖRVE
December 18. Összetörve álltunk…szomoruan sóhajtottunk…emberek menekültek a határfelé…már üzennek is vissza, hogy megérkeztek…útban táborokba v. tengerentúlra…tovább nem tudták elviselnni a rabságot…nem volt semmi reményünk! Tegnap megmondtam szüleimnek, hogy disszidálok, Csóntos Gyuszi fog elvinni motorkerékpárral Székesfehérvár-ra.
Édesnyám könnyes szemmel kérlelt, miér hagysz el fiam?— Nem maradhatok itt tovább Édesanyám, bocsájtson meg!
—Menj fiam, ne maradj itt—bátorított édesapám! Alig tudtam a zokogást visszatartani, mikor felültem a motorkerékpárra!
Többet nem is láttam drága édesanyámat…csak a temetöben legközelebb tiz év múlva találkoztunk!

HATÁR, MAJD KANADA
Székesfehérvártól Köszegig a vonatvezetö fülkében utaztam vasúti egyenruhában, igy menekültem meg, hogy az ÁVH nem szedett le a vonatról—gondolták, hogy a vonatszemélyzethez tartozom! Az állomástól a vágány mellett meneteltem a határ felé és egy helyi vasútas szaktárs éjjel kivezetett a határig…a megmaradt pénzt odaadtam neki. A magyar katonák megmutatták az útat a határ felé, mondván, hogy õk is követni fognak rövidesen, nem mennek haza! A biztos úton haladtam át a hidon, aknazárt kikerülve, éjfélkor szöktem át az osztrák-magyar határon.
Amint áthaladtam a határsávon, letérdeltem és megköszöntem a Mindenhatónak, hogy sikeresen a szabad földre érkeztem! Villanó fények…rohanó emberek árnyai…osztrák örség szedett össze bennünket és vittek a menekült táborba Villach-ba, majd Klagenfurt-ba, ahol finom koszttal, zsebpénzzel és ruhával vártak. 200.000 fiatal magyar menekült hagyta el hazánkat és 54 országban telepedett le! Szerencsémre Kanada befogadott.

Toronto, 2005. novemberében

Horváth Lajos
1958-ban érkezett az ausztriai menekült táborból Winnipegre, majd a hideg elöl az Ontario tó partjára, Kanada legnagyobb (5.5 milliós lakosságú) városába, Torontóba menekült, ahol 70.000 magyar is él. Több munka után sokáig a Torontói Rendõrségnél szolgált. Jelenleg nyugdíjas, többszáz tagból álló Levelezési Listát vezet és az itteni és otthoni ujságoknak, fõleg a Petõfi és Szülõföldünk Rádiónak ír cikkeket és beszámolókat.